Stella blogja: április 2012

A felhőfalók -vagy másik nevükön hófalók- mondája az ősidőkbe nyúlik vissza. Már régen is megalakították az emberek maguk előtt őket, azonban a valós alakjukat csak néhányan látták.
Azonban nem mindig meséltek róluk a földlakók a gyerekeiknek.
Amikor az emberek még állati bőrt hordtak és kezdetleges eszközöket használtak, akkor azt hitték róluk, hogy ők felelősek a jó időért.
A későbbi korokban kilétük homályba merült. Helyüket más lények vették át, mint például a vámpír vagy tündér. Pedig akkor is léteztek.
Eljött a jelenkor, második világháború után. A felhőfalók számára egy új korszak érkezett el.
Néhány gyermek látni vélte őket. Ezek a fiatalok úgy gondolták, hogy szellemet láttak. Viszont nem ez jelentette a változást a hófalóknak.
Egy nyári délutánon hatalmas vihar tombolt az egyik városban. Több kocsi nem tudott áthaladni az utcákon, mivel a fák elzárták útjukat. Az egyik ilyen járműben ült Tedla Kanl, akinek neve később ismertté vált.
Ugyanis ő alkotta meg a felhőfalók gonosz arculatát, amely alapján ők felelősek a természeti katasztrófákért, mert nekik egy céljuk van: elhozni a világvégét. Ezt a gondolatot a Felhő mögött-gyilkos szándék című könyvben fejtette ki, ami körübelül háromszáz oldalt számlál.
A történet röviden arról szól, hogy valahol a világban létezik egy aprócska falu, amiben az emberek boldogan élnek, míg el nem jön a nap, amikor minden rossz elkezdődött.
A kicsinyke település házait két tornádó tizedelte. Alig maradt valami éppen. Az emberek egyre inkább pánikba estek, hogy most már mi lesz velük. Azonban a vész-ahogy nevezik a pusztítást és a rejtélyes gonosz tetteket- másnap folytatódott. A háromszáznyi fő legnagyobb része a nagy parkban várt valami csodára a polgármestertől.
A szökőkút közelében álló négy ember egyszerűen feketés szürke füsté vált. Az életben maradottak egy személyként néztek a szürkés foltra.
Egyre több pukkanás hallatszódott a parkban, aminek kísérője a füst volt. Egy percbe telt, míg az embersereg a felére csökkent. A körübelül száz fő ijedten futott haza, de azt nem vették észre, hogy az égen egy hatalmas fekete felhő takarta el a napot.
Egy héttel később a kis falucskában csak harmincan maradtak. Közülük húsz elmenekült a településről valahova a világ másik végébe. Így maradt tíz személy, akik nem akartak máshova menni.
Szerdán, amikor a fényt adó égitestet egy félelmet árasztó felhő takarta el, megjelent három fehéres-szürkés füst a majdnem tucatnyira apadt lakosság előtt.
Tudtukra adták, hogy ők a felhőfalók, akiknek céljuk a világ elpusztítása, csak őket kímélnék meg, mert ők lennének hírük elvivői vagy szörnyű halált halnak. Csak egy személy maradt életben.
Tedla Kanl ilyen formában alkotta meg a felhőfalókat, akik valójában nem ilyen természetűek. Azonban mégis ez terjedt el, hogy ők a világvége megtestesítői, így nevük összeforrt a halállal.
Az érintettek emiatt más nevet vettek fel, a hófalót. Habár őket miért érdekelné az alattuk lakók?
Ők járhatják a világot, megannyi szép tájat figyelhetnek meg anélkül, hogy bárki is lássa őket.
Egyik nap az egyiküknek olyan vágya támadt, aminek nem bírt ellenállni. Úgy érezte, valaki hívja. Mielőtt bármit is gondolhatott volna, egy ódon kastély felé suhant.
Látott egy törött ablaküveget és azon keresztül bejutott a kastélyba.
A teremben egy feketébe öltözött, barna hajú, fekete szemű nő térdelt egy gyertyákkal kirakott kör előtt.
Egy pillanatba telt, míg az alakzatban találta magát.
-Üdvözöllek, nagyságos hófaló- mondta, miközben arca örömöt sugárzott.
Valamilyen szikra lobbant a nő szemében. Erre magyarázatot a következő mondat adta meg:
-Légy ember!- a parancsot fuvallat követte, a hívott természetfeletti lénynek meg a fájdalom.
A gomolygó felhő lassan eloszlott, miközben helyén egy könyöklő személy bontakozott ki. Hullámos haja aranyként csillogott. Emellett világos kék, csipkés ruhát viselt.
-Hagyd abba! Fáj!- könyörgött a hófaló, azonban ezzel nem lett vége a változásának.
-Ember lettél- húzta mosolyra a száját, miközben a körbe lépett. -Olyan ember, mint én! Aki megszomjazik, megéhezik, szeret, gyűlöl. Egy halandó- ezzel felsegítette a fekvő nőt.
- De én nem akarok ember lenni. Hiányoznak a társaim- jelentette ki, miközben élete első könnye kicsordult szeméből.
-Én megtaníthatlak arra, amit akarsz- nyugtatgatta a fekete ruhás.
-Én az akarok lenni, ami voltam és nem ember. Fent, a társaimnál.
-Csak én tudlak megtanítani arra, hogy hogyan kerülj vissza a barátaidhoz. Maradj velem és visszalakulhatsz kis időre felhővé.
Uklejsz, merthogy erre a névre hallgatott, a szőke hajú nő, könnyes szemmel nézett az ablakra és látta az elvonuló felhőket.
-Először is, gyere velem- ekkor megragadta a mellette álló a kezét és lepillantott az égő gyertyákra. A következő pillanatban már nem égtek.
-Mit akarsz velem tenni? -kérdezte aggódva Uklejsz, akinek szívében rossz érzés foggant meg a fekete ruhás iránt.
-Megnézzük, hogy lehetsz-e varázsló., tanulhatsz-e mágiát. Ha nem akarsz velem jönni, hát ne- a következő pillanatban egy könyves szobában találta magát a két személy.
A felhőfalót hívó nő hátrébb lépett és szembefordult. Felemelte jobb mutatóujját és Ukljesz felé mutatott vele. Kicsi, zöld tűzgolyó jelent meg és haladt a volt hófaló felé.
-Mit csinálsz?- ijdeten meredt a zöld, lebegő dologra és hátrált néhány lépésnyit.
-Ne félj. Nem akarlak bántani.
-De igen- ellenkezett a szőke hajú nő. A zöld gömb sikeresen célba ért. Uklejsz furcsa bizsergést érzett szétterjedni testében.
-Mit érzel?- kérdezte mosolygó arccal a fekete ruhás.
-Bizsergést- válaszolta a kérdezett, aki félelemmel átitatódva nézte a vele szemben álló arckifejezését. Azt vélte felfedezni a vizsgált arcon, hogy az kissé lebiggyeszti száját.
Tudtam hogy ez az embereknél a csalódottság, szomorúság egyik kifejezőeszköze.
-Akkor sajnos nem lehetsz varázsló. Nincs meg benned az, ami kell egy magamfajtához.
-De miért?
-Lehetsz a segédem, kedves, új emberem.
-De én vissza akarok kerülni!- újra ez a vágy került kimondásra.
-csak magad tudsz visszaváltozni. Ez csak akkor igaz, ha megtanulsz varázsolni. Azonban te nem teheted ezt meg, mert hiába erőlködnél, nem sikerülne. Várjál itt-ezzel eltűnt a fekete ruhás-
Uklejsz gyorsan dobogó szívvel körbenézett a szobában. Észrevette, hogy nincs kijárat, mindenhol könyvek, könyvek polcokon. Odasétált a könyvből álló falhoz és leemelt egyet.
Éppen azt vette kezébe, mely leírta, hogy hogyan lehet megtudni, hogy van-e varázsereje az illetőnek vagy nincs.

1.
Személy: saját magunk
hatás: kimutatja, hogy rendelkezik-e varázserővel. Ha igen, bizsergést érez az illető. Ha nem, akkor nincs semmi változás.

Kék láb, lóláb,
kerülj feljebb,
ha van erő,
nincs, akkor
szűnjön a vágy.

Remegő ajakkal mondta el a rövidke verset. Miután elmormolta, elejtette a könyvet.
Lehanyatlott a földre, mert érezte a bizsergést.
nagy nehezen feltápászkodott, hogy visszarakja a mellette heverő könyvet a helyére.
Megfordult rémült arccal. A furcsa érzés kezdett megszűnni, azonban még nem vált semmivé. Fekete gomolygó füst jelent meg a szoba közepén. Kibontakozott a fekete ruhás nő alakja.
-Hiányoztam?- kérdezte mosolyogva. A vidéám hangulata félelmet ébresztett Uklejszben.
-Menjünk innen-mondta- De még kérdeznék valamit.
-Mit? Kérdezz bátran.
-Milyen érzés varázsolni?- a kérdezett meglepődve válaszolt:
-Jó-ezzel letudta a kérdést.
-Mégis hogyan képzeljem el?
-Nem tudom elmondani. Ezt érezni kell. Viszont te nem tartozol azok közé, akik megtapasztalhatják ezt. Sajnálom- ezzel keze a szőke hajú karjára csúszott és megragadta azt.
Egy asztal állt középen, ami roskadozott a rárakott ételektől.
Hat szék pihent a négy lábbal rendelkező , fából készült bútor körül.
-Ülj le és egyél- mosolygott még mindig a fekete ruhás nő.
-Nem eszel?- az ebéd felé elindult Uklejsz, azonban félúton a boszorkány felé fordult.
-Én már ettem- jelentett ki.-Egyél nyugodtan. Jó étvágyat.
-Mire mész velem, ha nem tudok varázsloni?
-Hidd el, jó lesz.
-Visszaváltoztatsz?
-Jó étvágyat. Mondtam, hogy csak te tudod megtenni, én nem. Így az én szol...-itt elakadt-segítőm leszel.
Ebéd után a varázslónő körbevezette az átváltoztatottat.
-Ez itt a te szobád- tárta ki az ajtót, ami mögött egy szoba várta, hogy használják.-Dolgom van-ezzel semmivé foszlott.
Körbenézett.
Ajtóval szemben az ablakon át lehetett látni a természetet. A fény beérkezését fekete, csipkés függöny akadályozta meg.
Baloldlat pihent az ágy, amin vörös, fénylő mintás takaró tette hangulatosabbá a helyet.
Felette egy kis könyvtartópolc állt.
Találomra levett egy kötetet, amiben varázsigék szerepeltek.
Kinyitotta valahol a könyvet, erősen dobogó szívvel.

Személy: bárki elmondhatja a varázslatot
hatás:pár vörös szirom jelenik meg, majd tűnik el néhány másodperc alatt

Vörös szirom, legyél
az én csodálatom tárgya,
te helyed a párna.

Izzadtságcseppek jelentek meg homlokán, miközben idegesen tekintett az ajtó felé. A várt fekete füst nem gomolygott ott.
Akadozva, halkan mondta el a rövid versikét, ami hatásásra megjelent néhány rózsaszirom a levegőben, melyek lágyan, keringve hullottak a földre.
Elakadó lélegzettel huppant az ágyra, mivel érezte tesében az enyhe, kellemes bizsergést.
Nem csodálhatta tovább a szirmokat, mert a fekete füst előtünedezett a semmiből, előtte.
Rémülten kapta el a virágrészeket és dugta a takaró alá, miközben a könyvet gondosan visszarakta a helyére.
Ledőlt az ágyra és várta az undokul mosolygó nőt.
-Szia ismét. Hogy tetszik a szoba?
-Tetszik- válaszolta Uklejsz, aki vidámságot erőltetett az arcára.
-Akkor jó. Holnap utazunk egy szép helyre.
-Hova?
-Majd meglátod.
Leszállt az éj. Nyitott ablaknál állt. Szőke haját lágyan táncoltatta a szél.
A felhőtlen eget nézte.
-Szeretnék újra veletek lenni- mondta, miután egy halk súhaj elhagyta az ajkát.
Előtte a levegőben a semmiből fehér felhő bontakozott ki.
-Nem tehetek erről. Átváltoztatott emberré, miután követtem a hívást. Nem tudtam ellenállni, valahogyan ideértem- egy könnycsepp jelent meg arcán.- Értesz?- a vele szemben lebegő dolog semmit se reagált.
-Uklejsz vagyok- erre a felhőszerűség megindult a beszélő felé.
A következő pillanatban a szobában gomolygott.
-Mit kell tennem?
-Gyere. Így nem tudom elmondani- halk suhogásnak ért fel a fehérség beszéde.
A szőke hajú nő kezét mártotta a ködbe.
Képek tárultak a szeme elé.
Egy könyv, ami sötétkék borítójú, első lapján egy gomyolgó felhő van ábrázolva feketén-fehéren.
A lapok világoskéknek tetszettek.
Véget ért a képsorozat, Uklejsz földre huppant.
Felnézett, de sehol se találta társát.
Ablakhoz sietett, azonban csak a tiszta, sötét eget látta.
Ismét egyedül maradt. Csak egy pillanatig tartott magánya, mivel az ajtó kivágódott.
Az éppen belépő mérges tekintettel nézett az átváltoztatottra.
-Nem csináltam semmit se-ellenkezett.
-Tudom, hogy itt járt egy társad. Megtudom úgyis, hogy mit adott át neked- belépett a szobába, azonban Uklejsz már rohant ki.
Folyóson találta magát, azonban csak futott tovább. Egyszer arra lett figyelmes, hogy rossz lépése miatt gurul egy lyukban.
Két kezét arca elé rántotta.
Pár másodperc múlva fűre esett. Gyorsan körülnézett, és hamar megállapította, hogy a természetben van.
Szaladt tovább, egyre messzebb a kastélytól.
Másnap ágyban ébredt fel. Mellette egy szekrény állt,azon egy tálca, azon pedig étel és ital.
Az ablakon aranynak tetsző fény szűrödött be.
Felült és az ablakhoz lépett.
Ekkor nyílt az ajtó és egy ősz hajú nő jelent meg.
-Szia Uklejsz. Nyugodj meg, nem akarlak bántani. Tudom, hogy mi vagy valójában. Azt is tudom, hogy Deklad változtatott át és azt hazudta, hogy nem tudsz varázsolni. Emberként varázsló vagy. Azonban nem változhatsz vissza, mert még ő keres. Tanítani foglak.
-Mi történt a társammal?- Uklejsz fejében gondoltaok sokasága kavargott.
-Ő feltartóztatta.
-Baja lett?
- Ami azt illeti, igen.
-Meghalt?
-Nem. Ő is ember lett. Félő, hogy nem lehet őt visszaváltoztatni.
-És hol van?
-Itt, de jelenleg probálom újra felhőfalóvá tenni- a következő pillanatban fehérség kúszott be a szobába.
Az idős nő mosolygott.
-Most már nincs mitől tartanod. Viszont te hiába akarsz újra ilyen lenni- a felhőre nézett,- újra,mint régen, nem teheted. Visszahívhat és akkor már megöl, mert emberré visszaváltoztat s megöl. Miért? Azért, mert emberként esendő vagy, mint én. Viszont így nem találhat rád.
A közelben fekete füst tűnt elő a semmiből.

----------
Batus miatt született meg a fantasy novella, mert Batus(sya-n) adta a címet. És ez lett belőle.:)

Stella blogja

2012. április 15., vasárnap

Felhőfaló

2012. április 8., vasárnap

Vörös szirmok

Fehér mindenhol

2012. április 6., péntek

Fehér jégrózsák

2012. április 4., szerda

Magamról